Ruszuly Ervin

Kortárs tánc
Ruszuly Ervin vagyok, a mozgás, a mozgásban maradás az életem része, így találkoztam a tánccal is. Egyszerűen imádtam táncolni, bárhol, ahol lehetőségem adódott. Mindig éreztem, hogy a tánc csodálatos érzéseket szabadít fel bennem, így még inkább tudni akartam hogy milyen az, mikor közönség előtt teszem ezt. Nem különösebben a stílusok, vagy technikák érdekeltek, hanem inkább a rögtönzés és improvizáció. 2011-ben felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem koreográfia szakára. Az alapképzés igen sok tapasztalatot hozott magával. Rengeteg embert ismerhettem meg, rengeteget tapasztalhattam, számtalan rendezővel dolgozhattam együtt, koreografálhattam, asszisztálhattam. Később lehetőségem adódott, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja legyek, ami által számtalan intézménnyel együtt dolgozhattam különböző produkciókban. Mára a tánc inkább egy olyan életérzés, ahol helyet kap az életem minden egyes fontos állomása, történése, ahol kifejezésre juttathatom az életem legfontosabb pillanatait, a legőszintébb megéléseimet. Táncolás közben azt a “flow”-t keresem, amit átadhatok a nézőnek is, hogy velem tarthasson ezen az utazáson.

 

HungaryRomania